könyvtár
Ma harmadik napja vagyok itt, a
könyvtárban.
Amellett , hogy beteg vagyok és kínoz ez
a kurva allergia is, a lelki világom szépen lassan kezd vissza billenni a
normálisba.
Miután ez a sok minden megtörtént,
teljesen le voltam hozva az életről.
Mintha nem is lett volna miért/kiért
felkelnem , csak vitt egyik nap a másik után ebben az undorítóan monoton
körforgásban. Hiába voltak ott a barátaim, a családom, a párom...mintha egy
álomba ragadtam volna és semmit nem tudtam megélni teljes szívvel-lélekkel, a
további tevékenységeimre való nemlétező energiámról pedig ne is beszéljünk.
Szinte rosszabbnak éreztem, mint amit
Novemberben éltem át, pedig nem volt ez rosszabb, csak valahogy más...
Nem tudtam mit tehetnék hogy kirángassam magam ebből a kétségbeesett
kapálózásból, végül szerdán úgy keltem fel, hogy éreztem, hogy én ma nem megyek
be az iskolába...Elmentem orvoshoz(mint
kiderült,garatgyulladás és még erre jött az allergiám...), majd gondoltam egyet
és beiratkoztam a könyvtárba.
Az ötlet már reggel megfogalmazódott bennem és nagyon is jól tettem, hogy végül
e mellett döntöttem.
Az első két nap érettségi feladatsorok
írásával és pszichológiával telt, véletlenül (vagy csak tudat alatt) azt az
eldugott zugot szúrtam ki, ami pont a pszichológiai kézikönyvek mellett van.
Már első nap is több, mint 500 oldalon rágtam
át magam, ezzel kapcsolatban olyan vagyok, mint egy szivacs. Azt hittem ilyen
nincs, hogy valami ennyire lekösse az embert...És mégis, mire néha felnézek, órák telnek el, annyira olvastatja magát ez az
egész... Örülök.
Hiszen számomra ez azt jelenit, hogyha magamtól ennyit olvasok róla és
kijegyzetelem, utánanézek, akkor az egyetemen való tanulással sem
lesz gond.
Másrészről pedig, megerősít abban, hogy
igenis jó irányt választottam.
Szóval ma van az utolsó napom bár
őszintén, fontolgatom, hogy beüljek máskor is délután, de tudom, hogy nem lesz
ugyanilyen jó, mint most.
Ettől függetlenül mégis jó érzés, hiszen
ez bebizonyította nekem, hogy nem, mégsem vagyok olyan szerencsétlen, hogy ha
máson egyenlőre nem is, de magamon ne tudjak segíteni.
Ezekre a napokra mindig boldogan fogok
visszaemlékezni, hiszen milyen furcsa, hogy egy ilyen eldugott, régi, poros
helyen , elzárva a külvilágtól találja meg néha önmagát az ember.
