egyedül

Egy valamit észrevettem az elmúlt egy hét alatt, míg itthon fekudtem betegen.

Egyedül vagyok.

Az a pár ember, akiknek tényleg számítok, azok keresnek, átjönnek és érdeklem őket..

De azok, akik közel voltak(vannak...?) hozzám, azokba most csalódtam....

Tudom, hogy mindig ez van, hogyha az embernek lesz egy kapcsolata

de attól, hogy lesz valakim, nem értem, hogy miért kell egyedül hagyni...

Főleg Bélától és Zsófitól esett ez most nagyon nagyon rosszul.

Mikor hétfőn bent voltam, már átültek Szancsiék elé, ezt sem értettem, de végülis nem várhatom el, hogy mindig mellettem legyenek, mégha ezt ígérték, akkor sem,

ez nem lenne korrekt...

Csak pont tőlük nem számítottam volna erre az egészre.

Zsizsonak hiába is magyarázom...

 Tegnap végre erőt vettem magamon és elmondtam ezt az egészet neki, hogy mennyire egyedül vagyok odabent és hogy mennyire nagyot csalódtam és hogy ez ténylegesen mennyire rosszul esik...

és mi volt a reakciója...?

Hümmögött és annyit mondott, hogy van ilyen...

Igen, tudom, hogy nem egy érzelmes ember és hogy ezekre nem tud mit mondani,

 de annyira nehéz lett volna megölelni és azt mondani, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz....?

Ismerem magam, ezt utálom a legjobban a világon, az egyedüllétet...

És most mégis itt vagyok egy szál magamba és nem értem egyszerűen, hogy hol a halálba ronthattam el és hogyha tényleg annyira rosszul csináltam valamit, hogy ezért el kelljen hagyni engem, akkor miért nem szólt valaki...?!

Anyáék mondják, hogy már csak 2 hónap van a suliból, azt fél lábon is kibírom,

de én nem így akartam tölteni az elkövetkezendő és egyben gimnáziumi utolsó 2 hónapomat....